Implantatumok.

Az utóbbi időben az implantatumokkal kapcsolatban több kérdés is felmerült. Ezzel kapcsolatban szeretném részletesen elmondani mindazt, amit egy implantatumról tudni kell.

Az implantatumokat 3 fő szempont alapján különböztejük meg: a formájuk, a felszínük, illetve a töltőanyag és az azt körülvevő fal (shell) szerint.

 Az egyik meghatározó tényező a töltőanyag és a fal szerkezete. Mindkettő alapanyaga a különböző halmazállapotban lévő szilikon. A belső zselé szerű anyag, mely sűrűsége változó lehet.

A világon két cég található mely nagy tisztaságú orvosi szilikon előállításával és forgalmazásával foglalkozik. Az összes protézis gyártó cég tőlük vásárolja az alapanyagot.

A gélt szilárd szilikon fal veszi körül, mely speciális rétegződésű, legfontosabb része a fokozott szivárgásvédelmet biztosító úgynevezett barrier.

A régi típusú implantatumokat azért kellett kicserélni 8-10 évente, mert a szilikon olaj átszivároghatott a falon, ha egy itatóspapírra helyezték, egy idő után a papíron egy folt jelent meg, jelezve a szivárgást, ezt hívták bleedingnek. A szivárgás következtében a fal szinte feloldódott, és az olaj közvetlen érintkezésbe lépett a környező szövetekkel.

A mai implantatumoknál ez nem történik meg.

A fal sérülésének lehetősége kb. 1 % mely egyrészt a fal állandó mozgása következtében előforduló, úgynevezett „fáradásos törés”, másrészt a géllel való feltöltés helyének zárása után bekövetkező szétválás eredménye. Ilyenkor az implantatum deformálódhat, így a mell is, az emlő ultrahang felvetheti a falsérülés gyanúját, az MRI nevezetű speciális RTG vizsgálat pedig 95% bizonyosságal kimutatja a sérülést. Amennyiben ez bekövetkezne, a legtöbb gyártó 10 évig ingyen ad implantatumot.

 Az implantatumok fala legtöbbször sima, vagy texturált („érdesített”) felszínű. A sima felszínűnél nagyobb esély van az egyik leggyakrabban előforduló szövődmény lehetőségére, a tokzsugorodásra (capsularis contractura).

A tozsugort úgy kell elképzelni, hogy egy burok mindenképpen keletkezik az implantatumok körül, ami egy természetes folyamat, ismeretlen okok miatt azonban előfordulhat, hogy a tok fala vastagodni, és zsugorodni kezd, ezáltal az kőkeménnyé, és deformáltá vállhat az implantatum, ezáltal a mell is. Ez szinte a második hónaptól, a 20. évig bármikor előfordulhat.

Sima felszínű implantatumoknál ennek a lehetősége 3-4%, míg a texturáltaknál 2-3%.

Megemlíthető még a polyurethan habbal borított felszínű prothesis is. A kezdeti lelkesedés után azonban, -mely szerint a capsuláris contactura előfordulása kevesebb mint 1%- világot látott egy-két felmérés, mely szerint 10-12 év után a tokzsugorodás aránya eléri a texturált felszínű implantatumoknál tapasztaltakét, a későbbiekben pedig meg is haladja azt.

Az utolsó megtárgyalandó rész az prothesisek formája.

Alapvetően hagyományos, illetve anatomiai formájú lehet.

Az esetek 90 %-ban a hagyományossal tökéletes formát érhetünk el, viszont az esetek 10 %-ban az ananatomiai forma szebb eredényt ad.

A nagyság mindíg a forma rovására megy. Minél nagyobb az implantatum a mell saját szöveteihez képes, annál kevésbé természetes a forma.

A mellkas szélessége egyénenként adott, középen nem érhet össze, és oldalt nem lóghat le az implantatum, ezért a az eredeti mell alapjának mérete határozza meg az implantatum átmérőjét. Ebből következik, ha a protesis térfogatát növelni akarjuk, csak felfelé tudjuk, ezért van lapos, közepes, magas, és extra magas (low, medium, high és extra high projection) implantatum, a kívánt mérettől függően.

Akkor azonban, ha valakinek szinte nincs saját melle, mellkasa is nagyon keskeny, egy közepes méret eléréséhez is extra high, a maximalis volumen-lehetőséget kihasználó prothesist kell behelyezni, mely néha úgy néz ki, mint mintha két fél gumilabda lenne a mellkason.

Ilyen esetekben javasoljuk az anatomiai implantatumokat, melyekkel ezekben az esetekben szebb, természetesesebb formát érhetünk el.

Legjobban a következő képen lehetne összehasonlíthani a kettőt:

Egy szép, telt, természetes mellnél a push up-os melltartó határozottan domborodó dekoltázst ad, viszont levétele után ismét visszatér az eredeti formájához. Az extramagas implantatummal nagybbítottt mell esetében azonban a melltartó levétele után semmit sem változik a forma, ugynolyan marad, mintha még mindíg alá lenne támasztva, az anatomiait használva pedig a természetes módjára viselkedik.

Ezeknek az implantatumoknak azonban két hátránya lehet.

Az egyik az, hogy költségesebbé tehetik a műtétet, mert drágábbak, a másik pedig az, hogy az esetek 1%-ban az implantum elfordulhat, és deformálhatja a mellet. Azért csak egy százalék, mert ellentétben a hagyományos formájúakkal, melynek alapja kör, ezeknél az alap ovalis.

A műtét során pont akkora üreget képzünk, amekkora az alapja, ebben nem tud elfordulni. Az esetek egy részében azonban az állandó mozgás során kitágulhat a zseb akkora nagyságra, melyben már elfordulhat.

Tulajdonképpen ezek voltak a legfontosabb tudnivalók az implantumokkal kapcsolatosan.

A fent leírt objektív tények után van még egy nagyon fontos kérdés, a külünböző implantatumok közötti minőségi összehasonlítás.

Ezidáig azonban csak a subjectiv, a gyártók által kiadott propaganda anyagokra támaszkodhatunk. Hallhatunk prémium implantaumokról, melyek magasabb minőségii fokozatot ígérnek. A gond azonban az, hogy sosem készültek kiterjedt, különböző gyártmányokat több szempontból, és hosszútávon összehasonlító független tanulmányok.

Azt sem tudjuk, hogy mitől prémium egy implantatum. Az árától? Az viszont mitől magasabb? Az előállítás költségétől? A tengerentúliaknál a szállítási és VÁM költségek hozzáadódása miatt? Netán a forgalmazók magasabb haszonkulcsa miatt?

Ezekre még nincsenek válaszaink, de reméljük, hogy hamarosan megkapjuk őket.

Dr. Urszán Albert

Plasztikai sebész