Az implantatumokat alapvetően két helyre lehet helyezni, izom alá, (submuscularis) vagy mirigy (subglandularis) alá. Az utóbbi évtizedben voltak bizonyos kísérletek az izom kötőszövetes lemeze alá helyzéssel, az úgynevezett subfascialis pozícióval, de a hosszútávú eredmények azt mutatják, hogy nincs számottevő különbség a közte, és a subglanduláris (mirigy alatti) pozició között, úgyhogy csak megemlítjük.

 mirigy alatti (subglandular)   kötőszövetes lemez alatti (subfascial)   izom alatti (submusculatr)

Bizonyos esetekben, amikor a páciens anatomómiai adottságai és életmódja engedi, mindkét lehetőség szóba jöhet.

Ilyen esetekben, ha a páciens több plasztikai sebészt felkeres szinte ugyanolyan arányban ajánlják fel a két lehetőséget.

Mindkettőnek ugyanannyi az előnye, mint a hátránya a másikkal szemben, ha az egyik jobb lenne, mindenki azt ajánlaná.

Egyénenként kell eldönteni, ki melyikkel jár jobban.

Akinek nincs elég vastag bőr alatti zsírszövete, illetve mirigyállománya, annak nem ajánlott a mirigy alatti pozició, mert az implantátum pereme, illetve a redői a vékony takaró réteg miatt láthóvá válnak.

Ilyenkor javasolt az izom alatti helyzet, mert a kritikus területetre plusz réteg, az izomréteg kerül, mely által elfedésre kerül az implantátum

Szintén ez az eljárás, ha a mell megereszkedésre hajlamos, és az implantátum is aránylag nagy, így a súlya is elősegítené ezt.

A mellkasfal, és az implanatum körül kialakult burok is tartja a szilikont, csökkentve a megereszkedés lehetőségét.

Látható azonban, hogy az izom csak részben fedi a szilikont, mivel a nagy mellizom (pectoralis major) alá kerül, mely anatómiai helyzeténél fogva a külső-alsó résztét nem borítja.

Az izom bordákhoz tapadó alsó részét még fel is szabadítjuk, részben azért, hogy az íve szebb legyen, az izom feszülse ne „csapja le”, illetve izom mozgás esetén minnél kevésbé mozogjon az implantatum.

Tehát nem létezik olyan, hogy teljesen izom alatti pozició, a szilikon csak egy bizonyos része fedett izom által.

Amit mostnában félig izom alatti helyzetnek nevezhetnénk az az utóbbi idöben kifejlesztett, úgynevezett dual plane technika, melynek révén elérjük azt, hogy az izom egészem az emlő bimbó vonaláig felugrik, felülről beborítja, és tartja az implantatumot, azonban alulról a sziklikon bedomborodik a mirigy alá, azt kissé megemeli, és természetesebb formát ad.

Ez az eljárás megpróbálja a két technika (mirigy alatti, izom alatti) előnyeit egyesíteni.

Ha valakinek van egy bizonyos mértékben megerszkedett a melle, a mirigy alatti implantatum súlyának hatására még lejebb kerülhet, illetve ha a hagyományos izom alatti pozícióba helyezzük, az izom megtartja, nem engedi megsűllyedni, viszon a saját mell felette megereszkedhet, és kettős kontúru emlőt hoz létre.

A dual plane technikát alkalmazva a szilikonnak van egy kevés saját mozgása, de nem annyi mint a mirigy alatti helyzetben, viszont ezzel a kevés mozgással bizonyos mértékben együtt ereszkedhet a saját mellel, így mind a megereszkedés, mind a kettős kontúr egyes estekben elkerülhető, illetve a felvarrás késleltethető.

Az izom alatt nagyobb a műtét utáni fájdalom, viszont kisebb a tokképződés lehetősége.

Izom alatt az elmozdulás lehetősége is nagyobb, főként lefelé. Az áthajlási redő csúszik meg (ahol a mellkasfal és a mell találkozik).

Ennek a lehetősége 1-1,5 %, azonban ha valaki direkt mellizomgyakorlatokat végez (fekvőtámasz, fekvenyomás) ez megtízszereződik, 10-15%-ra emelkedik.

Vannak olyan fittneszesek és testépítők akiknél nem mozdul el, de náluk minden 5-6-nál megörténik. (Mirigy alatt viszont a zsírégetés, és a takaróréteg eltüntetése miatt minden egyes redője látszani fog az implantatumnak)

Amennyiben ez bekövetkezik, akár csak az egyik oldalon, már aszimmetriát jelent, és amennyiben elég nagy a mértéke, és nagy része kerül a szilikonnak az emlőbimbó vonala alá, a mell még deformálttá is válik.

Ezért van ilyen nagy vita a poziciókat illetően.